huen

Friss hírek

  • A Tavaszi Szél Konferencián jártunk és két I. díjat kaptunk

     

    A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) a Miskolci Egyetemmel együttműködésben 2023. május 5-7.  között ismét megrendezte a Tavaszi Szél elnevezésű multidiszciplináris, tudományos konferenciát.

    A fiatal kutatók 22 tudományágban, 48 alszekcióban szóbeli előadással és poszterrel mutatták be tudományos munkájukat és eredményeiket.

     

    A Mikrobiológiai és Biotechnológiai Alszekció-ban

    Márton Rita, PhD hallgatónk (Témavezető: Dr. Molnár Mónika), I. díjat kapott az alábbi téma szóbeli bemutatásával:

    • Márton Rita, Margl Márk, Szabó Eszter, Dr. Molnár Mónika – Ciklodextrinek hatásának felmérése Candida albicans és Candida boidinii tesztrendszerekben

     

    A Környezettudományi Alszekció-ban

    Molnár Szabina PhD hallgatónk (Témavezető: Dr. Molnár Mónika), szintén I. helyezett lett az alábbi előadással:

    • Molnár Szabina, Dr. Molnár Mónika, Mátyus Nikolett, Novák Lilla – Érési folyamatok hatására bekövetkező változások a bioszenek tulajdonságaiban és hatásaikban a talajra

     

    Gratulálunk és további sikeres és eredményes tudományos munkát kívánunk!

    Posted at 2023-06-05 » By : » Categories : Friss hírek »
  • Fekete Kertész Ildikó ösztöndíjtámogatást nyert az MTA 2023-ra meghirdetett gyermeket nevelő kutatók tudományos előmenetelének elősegítése érdekében létrehozott pályázatán

    Megszületett a döntés a gyermeket nevelő kutatóknak a Magyar Tudományos Akadémia által 2023-ra kiírt akadémiai pályázatról, melynek keretébe, Fekete Kertész Ildikó  ösztöndíjat nyert a gyermeket nevelő kutatók tudományos reintegrációját segítendő 2. kategóriában, a tudományos eredményeinek publikálásának támogatására.

    A nyertes pályázat címe (biológiai tudományok osztálya) „Problémaspecifikus ökotoxikológiai módszeregyüttes kidolgozása környezethatékonyság felmérésére egy Sc kinyerését célzó nanoszűrésen alapuló technológia esetében TiO2 gyártás savas hulladékából”

    A benyújtott pályázatokat az adott tudományterületek szakértőiből álló zsűri értékelte szakmai és esélyegyenlőségi szempontok figyelembevételével, majd javaslatot tettek a támogatandó pályázókra. A zsűri javaslata alapján a nyertes pályázatokról az MTA főtitkára döntött. A pályázati felhívásban megadott keret, a második kategóriában benyújtott 55 pályázatból, 32 pályázat támogatására adott lehetőséget.

    Gratulálunk a sikerhez!

    Posted at 2023-05-11 » By : » Categories : Friss hírek »
  • Berkl Zsófia, Pungor Ernő doktorvárományosi ösztöndíjat nyert

       Csoportunk egyik tagja, Berkl Zsófia (témavezető: Dr. Molnár Mónika), Pungor Ernő doktorvárományosi ösztöndíjat nyert a 2023. február 1. – 2023.  augusztus 31. időszakra.

    A Pungor Ernő doktorvárományosi ösztöndíjpályázatot a BME VBK Oláh György Doktori Iskola doktori képzésében kiemelkedő eredménnyel abszolutóriumot szerzett és doktori fokozatot még nem szerzett volt PhD-hallgatók részére hirdették meg.

    Gratulálunk Zsófinak a sikeres pályázathoz!

    Posted at 2023-03-01 » By : » Categories : Friss hírek »
  • Csoportunk által publikált tudományos cikkek a 2021-2023. közötti időszakban

    Együttműködve csoportunk tagjaival, valamint hazai és külföldi kutatókkal, a 2021-2023-es időszakban, több rangos, tudományos folyóiratban jelentettük meg kutatási eredményeinket:

    • Fekete-Kertesz, I., Stirling, T., Vaszita, E.,  Berkl, Zs.,  Farkas, É., Hedwig, S.,  Remmen, K., Lenz, M.,  Molnar, M.,  Feigl, V. (2023) Ecotoxicity attenuation by acid-resistant nanofiltration in scandium recovery from TiO2 production waste, Heliyon 9, e15512, https://doi.org/10.1016/j.heliyon.2023.e15512

     

    • Fenyvesi, É., Berkl, Zs., Ligethy, L.,  Fekete-Kertész, I., Csizmazia, M., Malanga, M., Puskás, I., Szőcs, L., Varga, E., Szente, L., Molnár, M. (2023) Novel Alkyl Thioether Cyclodextrin Derivatives Against Bacterial Quorum Sensing in Aliivibrio fischeri, Beilstein Journal Of Organic Chemistry pp. 1-41. , 41 p.

     

    • Favier, L., Simion, A.I., Hlihor, R.M., Fekete-Kertész, I., Molnár, M., Harja, M., Vial, C. (2023) Intensification of the photodegradation efficiency of an emergent water pollutant through process conditions optimization by means of response surface methodology. Journal of Environmental Management, 328, Paper: 116928. DOI:doi.org/10.1016/j.jenvman.2022.116928.

     

    • Dell’Armi, E., Zeppilli, M., Di Franca, M. L., Matturro, B., Feigl, V., Molnár, M., Berkl, Zs., Németh, I., Yaqoubi, H., Rossetti, S., Papini, M. P., Majone, M. (2022) Evaluation of a bioelectrochemical reductive/oxidative sequential process for chlorinated aliphatic hydrocarbons (CAHs) removal from a real contaminated groundwater, Journal of Water Process Engineering, 49, 103101, https://doi.org/10.1016/j.jwpe.2022.103101

     

    • Cruz Viggi, C., Tucci, M., Resitano, M., Matturro, B., Crognale, S., Feigl, V., Molnár, M., Rossetti, S., Aulenta, F. (2022) Passive electrobioremediation approaches for enhancing hydrocarbons biodegradation in contaminated soils, Science of The Total Environment, 845, 157325, ISSN 0048-9697. https://doi.org/10.1016/j.scitotenv.2022.157325.

     

    • Berkl, Z.; Fekete-Kertész, I.; Buda, K.; Vaszita, E.; Fenyvesi, É.; Szente, L.; Molnár, M. (2022) Effect of Cyclodextrins on the Biofilm Formation Capacity of Pseudomonas aeruginosa PAO1. Molecules, 27, 3603. https://doi.org/10.3390/molecules2711360

     

    • Kerekes, I. K., Pusztai, Éva, Feigl, V., Kemény, S. (2022) Acute Ecotoxicological Effects of Bauxite Residue Addition on Mortality and Motion-frequency of Dendrobaena veneta and Enchytraeus albidus (Annelida) in Three Types of Soils, Periodica Polytechnica Chemical Engineering, 66(3), 512–524. https://doi.org/10.3311/PPch.19868

     

    • Németh, I., Molnár, S., Vaszita, E., Molnár, M. (2021) The Biolog EcoPlate™ Technique for Assessing the Effect of Metal Oxide Nanoparticles on Freshwater Microbial Communities, Nanomaterials , 11(7), 1777. https://doi.org/10.3390/nano11071777

     

    • Farkas, E., Feigl, V., Vaszita, E., Uzinger, N., Rékási, M., Gruiz, K., Molnár, M. (2021) Screening and Ranking Methodology Applied to Biochars Aimed at Acidic and Calcareous Sandy Soil Improvement, Periodica Polytechnica Chemical Engineering, 65(3), 361-377. https://doi.org/10.3311/PPch.17163

     

    • Hirsch, E., Pantea, E., Vass, P., Domján, J., Molnár, M., Suhajda, Á., Andersen, S. K., Vigh, T., Verreck, G., Marosi, Gy. J. et al. (2021) Probiotic bacteria stabilized in orally dissolving nanofibers prepared by high-speed electrospinning, Food and Bioproducts Processing, 128, 84-94, 11 p. https://doi.org/10.1016/j.fbp.2021.04.016

     

    Posted at 2023-02-13 » By : » Categories : Friss hírek »
  • Sikeres komplex vizsga 2023. januárban

    Örömmel gratulálunk Márton Rita (doktori téma: Gombák kvórum érzékelésének vizsgálata és a ciklodextrinek hatásának felmérése a folyamatra) és Molnár Szabina (doktori téma: Az érés okozta változások felmérése a bioszenek tulajdonságaiban és funkcionalitásukban, eltérő talajokban) doktoráns hallgatóinknak a sikeres komplex vizsgához, melyre 2023. januárban került sor. Mindkét doktoráns témavezetője Dr. Molnár Mónika.

     

    Posted at 2023-02-08 » By : » Categories : Friss hírek »
  • Berkl Zsófia, csoportunk PhD hallgatója, harmadik díjat nyert a Zechmeister László előadói versenyen

    Berkl Zsófia, csoportunk PhD hallgatója (témavezető: Dr. Molnár Mónika), harmadik díjat nyert, az idén első alkalommal a MTA Kémiai-Biológiai Munkabizottság rendezésében szervezett Zechmeister László előadói versenyen, 2022. november 18-án, ahol a kutatásaikat a kémia és a biológia határterületén végző doktorandusz és doktorjelölt hallgatók mutathatták be eredményeiket.

    A felhívásra 34 érvényes pályamű érkezett, 11 hazai és egy francia intézményből.

    A Richter Gedeon NyRt. és a Magyar Kémikusok Egyesületének támogatásával megvalósult eseményen az előadók kiváló előadásokat tartottak és a prezentációkat követő vitában is nagyszerűen megállták a helyüket.

    Berkl Zsófia előadása az alkil-tioéter ciklodextrin származékok bakteriális kommunikációra gyakorolt hatásának vizsgálatáról szólt az Aliivibrio fischeri modellrendszerben.

    Zsófi teljesítménye a versenyen azért is rendkívül kiemelkedő, mert  sok-sok jelentkező és valóban remek előadások és szoros mezőnyben érte el ezt a kitűnő eredményt, ugyanakkor az előadása lehengerlő volt, a kérdésekre adott válaszaival szintén remekelt.

    Sok szeretettel gratulálunk Zsófinak!

    Posted at 2022-12-26 » By : » Categories : Friss hírek »
  • Részt vettünk a BME a Fenntarthatóságért konferencián 2022. november 25-én

     A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként a „BME a fenntarthatóságért című konferencián  57 előadás foglalkozott a fenntarthatóság tudományos kérdéseivel. A Műegyetem értékrendjében fontos szerepet játszik az élhető jövő megteremtése és ökoszisztémánk megőrzése. A BME elkötelezett a környezetvédelemben, a klímacélok teljesítésében és az energiatakarékosságban, amivel kapcsolatos programok már megindultak az Egyetemen.

    A konferencia, a szekcióbeosztás alapján, az alábbi témaköröket érintette:

    • hulladék, műanyagok, biodiverzitás és újrahasznosítás,
    • a fenntarthatóság társadalmi és gazdasági vonatkozásai,
    • fenntartható energetika,
    • település fenntarthatóság és élelmiszerek fenntartható előállítása,
    • karbonkibocsátás, globális felmelegedés, lég-, talaj- és vízszennyezés.

    Feigl Viktória Dóra, szekcióelnökként (település fenntarthatóság és élelmiszerek fenntartható előállítása szekció) és előadóként (Előadás címe: Talajkezelés pernyével, vörösiszappal és bioszénnel: esettanulmányok) képviselte csoportunkat a BME a Fenntarthatóságért konferencián.

    A konferencia programja megtekinthető itt.

    A konferencia absztrakt kötete elérhető itt.

    Posted at 2023-02-08 » By : » Categories : Friss hírek »
  • Részt vettünk a 4. Oláh György konferencián a BME VBK-n

    Dr. Feigl Viktória, képviselte csoportunkat a BME VBK-n szervezett 4. Oláh György konferencián, 2022. szeptember 26-án, ahol szóbeli előadást tartott a vörösiszap (bauxitgyártás mellékterméke), elsősorban, talajjavításra történő hasznosításáról, a csoport utóbbi 15 éves kutatási eredményei alapján.

    Az előadás elérhető online a youtube csatornán: https://www.youtube.com/watch?v=RDr6bcmEUTg

    Az előadás angol nyelvű összefoglalója és a konferencia programja letölthető az alábbi webhelyről: https://docplayer.net/230332294-4-th-george-olah-conference.html

    Posted at 2022-10-14 » By : » Categories : Friss hírek »
  • Részt vettünk az ISMET8 konferencián Görögországban, Krétán, Chania-ban, 2022. szeptember 19-23 között

    Dr. Feigl Viktoria képviselte csoportunkat az ISMET8 (International Society for Microbial Electrochemistry and Technology) konferencián, Görögországban, Krétán, Chania-ban, 2022. szeptember 19-23 között.  A konferencia szervezői a krétai Műszaki Egyetem, a Ghenti Egyetem és a spanyol Alcalá Egyetem voltak.

    Az ISMET8 konferencián az ELECTRA projekt keretében végzett kutatási eredményeket bemutató alábbi posztert (ID 222. konferencia program 25. oldal) ismertette a csoport nevében:

    Ecotoxicity test batteries for the monitoring of bio-electrochemical system based remediation technologies

    Mónika Molnár, Zsófia Berkl, Éva Farkas, Ildikó Fekete-Kertész, Rita Márton, Imre Németh, Szabina Molnár, Emese Vaszita, Viktória Feigl

    A poszter előadások összefoglalója megtalálható az előadások elektronikus összefoglaló kötetében (ISMET8 eBook-of-Abstracts.pdf)

     

    Posted at 2022-10-15 » By : » Categories : Friss hírek »
  • Részt vettünk az ELECTRA projekt záró workshopján

    Dr. Feigl Viktória képviselte csoportunkat a 2022. 12. 31-én záruló konzorciális ELECTRA projekt  záró workshop-ján, melyet Görögországban, Chaniában tartottak, az ISMET8 konferencia  első napján, 2022. szeptember 19-én. A munkaértekezleten a partnerek bemutatták a 4 db pilot rendszer eredményeit, melynek alapján az ELECTRA projektet sikeresnek minősítették.

    Posted at 2022-10-15 » By : » Categories : Friss hírek »